Sajtóközlemény

Lezárult a vizekben lévő gyógyszerszármazékok kockázatait feltáró projekt

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap több mint egymilliárd forintos támogatásával, a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program (NVKP) keretében nagyszabású kutatás-fejlesztési projekt valósult meg Budapest és a várost körülvevő ingázási zóna népesség-dinamikájával, illetve a lakossági fogyasztás által okozott egyes szennyezésekkel kapcsolatban. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete vezetésével, a gödöllői Szent István Egyetem, az Aquaprofit Zrt. és az UTB Envirotec Zrt. részvételével zajló programban innovatív módszerekkel vizsgálták a budapesti várostérség népességének mozgását, a talajba és a várostérség vizeibe jutó gyógyszerszármazékok tér-idő dinamikáját és ezek hatásait.

kutatók a népesség valós térbeli eloszlásának, mozgásának feltárása és a szennyezések elemzése céljából mobilcella-adatokon alapuló szoftvert és lekérdező-felületet fejlesztettek. A projekt keretében több mint háromezer darab szennyvíz, felszíni és felszín alatti víz, hal- és üledékminta került beszállításra a laborokba. A kutatás során összesen 111 db kiválasztott gyógyszerszármazék koncentrációját vizsgálták, amelyek közül csak 21-et nem lehetett megtalálni a mintákban. A Dunában például 56 gyógyszermaradvány volt kimutatható, amelyek közül tíz a minták több mint 80%-ában jelen volt (pl. a népszerű fájdalomcsillapító diclofenac).

A projekt során a tudósok kitenyésztettek egy olyan halfaj-vonalat, ami gyorstesztként alkalmazható, mert rövid idő alatt képes kimutatni a vízben megtalálható ösztrogénhatású vegyületeket. A kutatók a legkockázatosabbnak ítélt gyógyszerszármazékok eltávolítására olyan kockázatbecslési eljárásokat és technológiákat dolgoztak ki, amelyek eredményesen alkalmazhatók például a szennyvíz kezelésekor vagy a szennyvíziszapból készült tápoldat gyógyszerszármazék-csökkentésére, valamint eredményesen és gazdaságosan szűrhetik ki a felszíni és felszín alatti vizekből is a gyógyszerszármazékokat. A projekt eredményeit a konzorcium a Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódó vízipari szakkiállításon (BWS 2019 Expo) Cleaready brandnév alatt mutatta be. Tekintettel arra, hogy a vizekbe kerülő gyógyszerek ökológiai és humán kockázata világszerte nő, a konzorcium tagjai folytatják a termékfejlesztéseket.


A sajtóközlemény letöltése

Meghívó
a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont NVKP_16-1-2016-0003. sz. projektjének
zárókonferenciájára

A Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program (NVKP) keretében, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete vezetésével, valamint a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE), az Aquaprofit Zrt. és az UTB Envirotec Zrt. részvételével nagyszabású kutatás-fejlesztési projekt valósult meg Budapest és a várost körülvevő ingázási zóna népesség-dinamikájával, illetve a kommunális szennyvízkibocsátás által a vízi környezetbe jutó egyes gyógyszerszármazékokkal kapcsolatban.

Ezúton tisztelettel meghívjuk a projekt eredményeit bemutató Zárókonferenciára.
A konferencia időpontja: 2019. november 21.
Helyszíne: MTA Kutatóház, 1112 Budapest, Budaörsi út 45., „Csarnok-épület”, II. emeleti konferenciaterem

A meghívó és a részletes program letöltése


Egyes endokrin diszruptorok kockázatai és
kockázatcsökkentési módszerek a budapesti várostérségben

Konzorcium neve:
MTA CSFK-SZIE-AQUAPROFIT-UTB Konzorcium

A projekt címe:
A budapesti várostérség tisztított és nem tisztított kommunális szennyvizeiben található
egyes EDC szermaradványok vízminőségi, ökológiai
és élelmiszer-biztonsági kockázatai és kockázatcsökkentő fejlesztések

A támogatás mértéke:
89,96%

Odaítélt támogatás:
1 004 190 505 Ft

A projekt elszámolható összköltsége:
1 116 253 019 Ft

A projekt tervezett befejezési dátuma:
2019. november 30.

A projekt fontosabb feladatai, célkitűzései

A projekt célja a szennyvíz - ásványvíz, ivóvíz, valamint a szennyvíz - talaj - élelmiszer körforgások felmérése különböző nehézfémekre és egyes gyógyszermaradványokra, mint EDC-szennyezőkre (EDC-k: endokrin diszruptorok; az endorkin rendszerbe beavatkozó anyagok), az egyes ciklusok feltérképezése abból a célból, hogy világos képet kapjunk a vegyületek előfordulásáról, a lánc egyes elemeiben való eloszlásáról, a lakosságot érintő kitettségről és a lehetséges beavatkozási pontokról.

Az alapkutatás keretében vizsgáljuk a budapesti városrégió népességének tényleges számát és valós térbeni eloszlását. Az EDC-k útját a szabályos kommunális szennyvízkezelés mellett a diffúz szennyezési területeken is kutatjuk számos mintavétellel, illetve talajtani, geokémiai laborvizsgálattal. A feladat az, hogy sok médiumban (talaj, kőzet, talajvíz, felszíni élővíz stb.) meghatározzuk az EDC-k jelenlétét, a veszély nagyságát.



CLEAREADY BRAND

A CLEAREADY-RŐL